15. Rész: I don't see past my love

 ~ Elena Avena Pedersoli Salvatore ~

A hevesen megélt érzelmek csodálatosak. Kevés felemelőbbet tudnék elképzelni azoknál, az életben sajnos túlságosan ritkán megadandó pillanatoknál, amikor egy-egy érzés olyan vehemenciával tör ki a mellkasunk alól és szalad szét a testünkben a szélrózsa minden irányába, hogy az összes útjába akadó gondolatot félresöpörje, és néhány momentumig egyeduralkodóként vibráljon bennünk. Lehet ez öröm, gyönyör, meghatottság, de valami sokkal kevésbé élvezetes, akár harag, melankólia, vagy elkeseredés is, nem számít a pozitív vagy negatív aspektus, a szenzáció maga nem változik. Soha nem cserélném el az érzelmességem valami pragmatikusabbnak megítéltre, sem most, sem pedig újabb, sok ezer kötekedő megjegyzés és sóhaj után sem, melyek egy jó része már végigkísérték az életem, mert ez egy ajándék, és csak szánni tudom, aki ezt nem képes megérteni, mert az csak annyit jelent, hogy még nem volt képes úgy megélni az érzelmeit, ahogy én. Márpedig megéri, akkor is, hogyha megvannak a maga hátulütői. Valamit valamiért. Hihetetlen számomra hogy már egy hét eltelt azóta hogy Gian és én talán a kapcsolatunk egyik ha nem a legnagyobb mélypontját éltük át. Biztosan állíthatom hogy még soha nem féltem annyira mint akkor, féltem sőt rettegtem hogy elveszítem a férjem, de valami Isteni csoda vagy nem is tudom mi, megmentett. Ha jobban bele gondolok talán nem is Isteni csoda volt az, hanem maga a szerelem amit egymás iránt érzünk. Én tudom hogy nem tudnék nélküle élni és abban is biztos vagyok hogy ő sem tudna nélkülem. Mi ketten alkotunk egy egészet. És jó arra gondolni hogy nem is kell megtapasztalnunk hogy milyen lenne külön, mert egyikünk sem akarja. Végül a változás mellett döntöttünk, Gian már rengeteget változott értem, itt az ideje hát hogy én is alakítsam a személyiségem, annak érdekében hogy boldogok legyünk. - Hány órára van foglalásunk? - Gian szakít ki a gondolataimból ahogy besétál a szobába, ahol én éppen a fésülködő asztalomnál ülve a hajamat vasalom. - Hétre. - felelem könnyedén. Duplra randi esténk lesz ma, Alberto és Blaise is velünk vacsorázik. Azt mondták jó hírük van, így gyanítom hogy ma ünnepelni is fogunk, ennek fényében pedig jobbnak láttuk ha a gyerekek itthon maradnak. Az egyik szomszéd lány Phoebe vigyáz ma este rájuk. Már nem először fogadtuk fel őt hogy bébicsőszködjön. Phoebe aranyos lány, tizenhét éves és a fiaink is szeretik őt. Megbízható így nyugodt szívvel hagyjuk őket rá. - Mit csinálsz a hajaddal? - Gian mögém lép és a tükrön keresztül nézünk egymásra. Ő már fel van öltözve és kifogástalanul néz ki mint mindig. - Kivasalom. - vonom meg a vállam miközben egy újabb tincsen húzom végig a forró felületet. - Kivasalod? - kérdez vissza. - Tudod hogy kezelhetetlenül göndör a hajam. - sóhajtok fel. - A hajad szexin göndör. - vigyorodik el minek hatására én is elmosolyodok. - Nyugalom, marad benne pár hullámos tincs is. Csak a te kedvedért. - jegyzem meg kuncogva. - Gyönyörű vagy bébi. - végig simít a vállamon és én leteszem a hajvasalót a kezemből. - Örülök ha tetszem. - felállok és szembe fordulok vele. - Örülsz ha tetszel? - nevet fel. - Megőrjítesz. - átkarolja a derekam és egy hosszú csókot hint a nyakamra. - Úgy megdugnálak még indulás előtt. - duruzsolja a fülembe minek hatására a lélegzetem is elakad. - Gian. - ejtem ki a nevét rekedt hangon. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem tetszik az ötlet de tény hogy a fiaink most is éppen lent játszanak nappaliban a bébiszitterükkel, így aligha van esélyünk bármire is. - Nem vagyunk egyedül. - mondom ki nagy nehezen. - Tudom. - sóhajt fel és elenged. - Indulhatunk? - nézek rá végül témát váltva. - Igen. - megfogja a kezem, egybefonja ujjainkat és levezet a földszintre. - Máris mennek? - Phoebe mosolyog ránk míg Beto és Saul egymás után ölelnek át minket hogy elköszönjenek. - Igen. Tíz óra körül jövünk. - mondom kedvesen. - Igazán jól néz ki Mr. Salvatore. - Phoebe a férjemet dícséri, és nem kerüli el a figyelmem a csillogó tekintete sem amivel Giant méregeti. - Kedves vagy köszönöm. Akkor majd jövünk. - Gian átkarol és kisétálunk a házból. - Szerelmes beléd. - jegyzem meg halkan már a kocsiban ülve. - Ki? - kérdez vissza Gian értetlen képet vágva. - Phoebe. - nézek rá egy pillanatra. - Ugyan dehogy is. Tizenhét éves kislány. - a férjem felnevet de én nem tudok vele nevetni. - Nem kislány. - csóválom a fejem. - Elena. Ugye nem vagy féltékeny egy tinire? - még mindig nevet, mikor már a főútra hajtunk ki. - Nem vagyok féltékeny, csak bizar ahogy rád néz. - jegyzem meg a vállamat vonogatva. - Inkább hízelgő, de semmi több. Felnőtt férfi vagyok és egy gyönyörű nő a feleségem. Szerintem engedjük el ezt a szerelmes tini témát. - javasolja és a szavai melengetik a szívem. - Szóval gyönyörű nő a feleséged? - kuncogok jókedvűen. - Nem láttam még nála gyönyörűbbet. - míg egyik kezét a kormányon tartja, addig a másikkal megfogja az jobbomat és a szájához emelve lágy csókot hint a kézfejemre. - Nem mellesleg pedig szeretem is az én gyönyörű feleségem. - kacsint rám majd visszafordul hogy az útra figyeljen, így azt már nem láthatja hogy a szavaival eléri hogy elérzékenyüljek. Az út további része néma csendben telik, ami nem sok, alig öt perc múlva már az étterem előtt parkolunk le, aminek a bejáratánál már Alberto és Blaise vár ránk. - Végre hogy itt vagytok. - Alberto nyújt kezet Gianak, amíg Blaise és én gyors köszönő puszit váltunk egymással, majd cserélve Albertot is átölelem, Gian pedig Baliset köszönésképpen. - Hét óra volt megbeszélve, most hét óra két perc van. Te jóval többet szoktál késni. - jegyzi meg a férjem Alberonak miközben besétálunk az étterembe, ahol a nevünket megadva egy pincér az általunk lefoglalt asztalhoz kísér. Én Gian mellett ülök, velünk szemben pedig Blaise és Alberto foglal helyet. - Mostanában nem szokásom késni. - nevet fel Alberto arra utalva hogy nem rég üzlettársak lettek Gianal, így mint főnök, nem teheti meg hogy késik. - Jól van fiúk, inkább rendeljünk mert éhen halok. - csitítom a játékos incselkedésüket és a kezembe veszem az étlapot. - Én előbb szeretném tudni a jó hírt amit említettetek. - Gian néz az öccsére, persze engem is érdekel így az én figyelmem is rájuk terelődik. - Ma volt az utolsó kezelésem és az orvos szerint fél éven belül, nagy esélyel megfoganhat a babánk. - Blaise mondja el végül a jóhírt. - Istenem, annyira örülök. - szinte felvisítok és a helyemről felállva ölelem át barátnőmet majd a sógoromat is. - Örülök nektek. Gratulálok. - Gian mosolyog egyenesen Albertora nézve. Tudom hogy a férjem nem egy érzelgős típus és nehezen mutatja ki mit érez, de valahogy most érzem rajta hogy az ő szíve is tele van örömmel. - Köszönjük, de én még nem merem beleélni magam. - szólal meg ismét Blaise elérzékenyülve. - Azért már csak a lehetőséget is érdemes megünnepelni. És én hiszem hogy hamarosan bővül a családunk. - mondom teljesen komolyan. - Egyet értek. - Gian bólogat majd első körben egy üveg pezsgőt rendel az asztalunkhoz. Az este további része pedig ennek fényében, jókedvűen telik. Beszélgetünk és nevetgélünk, hosszú idő óta először igazán boldog vagyok, mert mindegyikünk élete sínen van.