18. Rész: Father To Son

 ~ Gianmarco Salvatore ~

Ma reggel az irodámban ülve, van valami megmagyarázhatatlanul nyomasztó ebben a helyben. Korábban, mindig jó érzés volt ide belépnem, hiszen mindezt én építettem fel, megteremtettem magamnak a nyugodt életet. Amire büszke vagyok...voltam. De most nem érezem magam biztonságban. Úgy érzem a falak túl közel vannak, a levegő sűrű, meg is igazítom a nyakkendőm mert egyszerre mintha nem kapnék levegőt. Mintha minden titok amit egykor eltemettünk, egyszerre akarnának felszínre törni és két kézzel fojtogatnának. Ez a nap más mint a többi, mert mélyen legbelül érzem, hogy a Capo amint megjelenik itt, újabb ütéseket mér majd rám, persze csak képletesen. A feleségem nem is tud róla, hogy ma is találkozom az öreggel, jobbnak láttam, ha nem mondom el mert Elena már így is teljesen ki van készülve. Először a párkapcsolati problémáink okoztak zavart az életünkben, most pedig a múltunk az ami utolér minket. S ha ez még mind nem lenne elég még a szüleink mocskos titkai is ránk szakadtak, köztük talán a legsúlyosabb hogy Alberto nem csak az én testvérem hanem Elenáé is. Kész agyrém, még én magam sem tudtam teljesen feldolgozni ezt a sok szart. A Capo szavai itt visszhangzanak a fejemben, pedig már órák teltek el azóta hogy anyám mocskos titkára fény derült. Alberto, az öcsém....de nem teljesen az én vérem. Eddig is sejtettem hogy volt valami ami miatt gyűlölte őt az apám de erre a legrosszabb rémálmomban sem gondoltam volna. Tudtam hová tartozik az életemben és ennyi nekem elég is volt. De most...most nem tudom mihez kezdjek. Hiszen anyánk által az öcsém ugyan de a feleségem részéről a sógorom is. - Azt a kurva életbe. - kiálltok fel. Szét vet az indulat. Mi ez a képtelenség amit én az életemnek nevezek?! Teszem fel magamban a kérdést majd az italos szekrényhez sétálok, ahol töltök magamnak a legerősebb italomból. Kell ez most nekem hogy ne őrüljek meg teljesen ebben a szent pillanatban. Alberto soha nem tartozott a Maffiához, ő volt közülünk a legtisztább most viszont kiderült hogy az egyik legnagyobb vezérünk fia. Összeszorul a torkom, ahogy erre gondolok. Az igazság olyan mint, egy rosszul célzott ütés, soha nem ott fáj ahol számítasz rá. Évekkel ezelőtt anyám viszonyt folytatott Elena apjával. Egyetlen döntés, egyetlen titkos kapcsolat most generációk életét rendezi át. Feszülten túrok a hajamba majd egy újabb italt töltök magamnak. Hányszor néztem Elenára anélkül, hogy tudtam volna mennyire összefonódik a vérünk?! Hányszor ültek egy asztalnál olyan emberek, akiknek soha nem lett volna szabad találkozniuk?! A gondolat gyomorszájon vág. Mit jelent ez ránk nézve?! Rettegés fog el és újabb italt hajtok le. A házasságunk eddig törvényes volt, erkölcsös, tiszta. De most, most minden meginog. Mert bár nem vagyunk rokonok, a vérvonalaink veszélyesen közel kerültek egymáshoz. És az életben a látszat legalább annyira fontos mint maga az igazság. A Capo pontosan ezért jött el. Nem fenyegetett meg csak elmondta a tényeket. Mintha figyelmeztetett volna hogy ez a titok nem csak családi ügy. Ez hatalom. Ez zsarolási alap. Ez gyengeség. És most Alberto az aki leginkább veszélyben van, pedig ő semmit sem tud erről az egészről. Járkálni kezdek az irodámban, mert úgy érzem nem bírok egy helyben maradni. Meg kell védenem az öcsémet bármi áron. Ö nem kérte ezt az egészet. Nem kérte hogy két család bűnös titkai közé szoruljon. Elena arca is bevillan, amikor megtudta az igazságot. A fájdalom ott ült a szemében, és sírt. Erős nő, mindig az. De most először érzem azt, hogy talán nem tudom megvédeni őt attól ami ránk vár. Csak az jár a fejemben, hogyan is tudnám megóvni Elenát és a fiainkat, na meg persze az öcsémet. - Mr. Salvatore. - a titkárnőm kopog majd be dugja a fejét a résre nyitott iroda ajtón. - Igen? - nézek rá miközben felsóhajtok, mélyen legbelül érzem hogy mit akar, fogadni is mernék hogy a Capo van itt. - Egy úr van itt néhány másik úrral. - a titkárnőm zavarban van, az én sejtésem pedig be is igazolódik. - Engedje be őket. - felelem, jobbnak látom ha minél előbb túlesek azon ami most jönni fog.  A kérdés nem az, hogy mit akar tőlünk, hanem az hogy mit vagyok hajlandó feláldozni, hogy egyben és biztonságban tartsam a családomat. Az ajtó hangtalanul nyílik ki. A levegő megváltozik, megfeszül. A Capo mindig így hat a térre és az emberekre. Felállok de nem tiszteletből, csupán reflex ez részemről. Ahogy az embereivel az oldalán közelebb sétál, végigmér, mintha most látna először. Az arca nyugodt, de a tekintete mindent lát. Mindig, mindent látott. - Ülj le Gian. - utasít, s míg én helyet foglalok a bőr fotelemben, addig ő az egyik bársony székre helyezkedik el. Két testőre ugrásra készen a két oldalán áll meg, kezeiket a fegyvereiken pihentetve. - Tudom, hogy félted az öcsédet. - szólal meg ismét és mintha a gondolataimban olvasna. - Alberto nincs veszélyben. De fontos szereplővé vált, anélkül, hogy akarta volna. - teszi hozzá kemény hangon. Ökölbe szorul a kezem az asztal alatt. - Ő nem tartozik a mi világunkba. - mondom, a szervezetre utalva. - Ez sajnos, ebben a formában nem igaz. Az apja egy vezér volt. - félre biccenti a fejét, s bár nem fenyeget, valamiért azt érzem, tartanom kell attól amit mondani készül még. - Ő az öcsém. - az állkapcsom megfeszül, de a tekintetem le sem veszem az öregről. - És Elena bátyja. - mondja ridegen. - Tudom! - szinte felordítok, de ő meg sem rezzen. - Gian, nem akarom bántani Albertot. Ezt meg kell értened. - bólogat a saját szavaira. - Akkor miért jött ide? Miért mondta el az igazságot? Miért most? - szinte kiszakadnak belőlem a kérdések. A Capo elhallgat, feláll és az ablakhoz sétál. Háttal áll nekem. A csend hosszúra nyúlik, fájdalmasan hosszúra. - Van valami amit még nem tudsz. - felsóhajt és most először a hangja megtelik fájdalommal. Megfeszül a hátam. Érzem. Ez az a pillanat ami után már semmi sem lesz a régi. - A te apád sem Dante volt. - közli, az én szívem pedig kihagy egy ütemet. - Ha most ezzel azt akarod mondani hogy Elena és én testvérek vagyunk, helyben megöllek. - mondom ki őszinte undorral a hangomban. - Dehogy! - felkiált miközben megfordul és rám néz. Most először látok rajta habozást, nem gyengeséget, inkább súlyt, mintha ez a titok még számára is teher lenne.  - Én vagyok az apád Gian. - ejti ki a száján a szavakat, számomra viszont megáll a világ. Az agyam tiltakozik, de megszólalni nem tudok. Olyan hirtelen állok fel hogy a fotelem hátrabillen. - Hazudsz! - förmedek rá. - Manipulálni akarsz. - teszem hozzá magamból kikelve. - Nem fiam. Nem hazudok. - csóválja a fejét. - Kérdezd csak meg anyádat. - mutat a telefonom felé ami az asztalon hever. - Az anyám az utolsó ember akit most látni akarok vagy hallani. - vallom be őszintén. Már az is sok volt ami Albertoról, derült ki de ha most ez is igaz, akkor azt soha nem bocsájtom meg anyámnak. - A fiam vagy Gian. - közelebb lép hozzám. A fejem zúg, mintha egy szűk folyosón ordítanának körülöttem. - Az egész életem egy kibaszott hazugság volt. - felnevetek, keserűen, hisztérikusan. - A nevem, a helyem....minden. - szinte összeroskadok, ahogy állom a tekintetét. - Azt sem tudom már ki vagyok. - arcom a tenyerembe temetem. - Az örökösöm vagy! - közli könnyedén. - Nem! Kurvára nem! - az asztalomra csapok ököllel, ami megnyekken a rá mért ütés alatt. Érzem hogy a kontroll amit az elmúlt öt évben gyakoroltam darabokra hullik. A düh, az undor és a fájdalom egyszerre tör fel bennem. - A vér nem kérdez fiam, a vér kötelez. - elém lép és egyik kezét a vállamra teszi. - Ez mit is jelent pontosan? - nézek fel rá. - Fiamként térsz vissza velem Szicíliára és az oldalamra állva háborúba indulsz velem Christian Cassetti ellen. - adja meg a választ. - Itt van a családom. - motyogom magam elé és csak Elenára tudok gondolni. - Nem esik bántódásuk és Albertonak sem kell meghalnia. - utal arra hogy vagy én megyek vele vagy az öcsém lesz az áldozata Cassetti és a Capo csatájának. - Vedd át a helyem fiam. - próbál győzködni, de én nem szólalok meg. A fejemben járnak a gondolatok. Tudom miről kell döntenem. Ha vele megyek Albeto élhet, de elveszítem Elenát örökre. Ha maradok az öcsém meghal. - Mikor indulunk? - nyögök ki csupán ennyit. Többre most nem vagyok képes, hiszen ebben a pillanatban választottam az öcsémet, életem szerelme helyett...