3. Rész: All I gon' get is gon' be yours still

~ Elena Avena Pedersoli Salvatore ~

Alig hunytam le a szemeimet a reggel máris megérkezett, túl korainak érzékelem az estéhez képest, ami utolért az ágyunkban. Az éjjel végre ismét csak kettőnkről, Gianról és rólam szólt, ami most reggel boldogsággal tölt el. Talán tényleg igaza volt tegnap amikor azt mondta hogy szex hiányom van, vagyis már csak volt. Határozottan jobban érzem magam most hogy tudom a kapcsolatunk még mindig szikla szilárd és a kémia is remekül működik az elmúlt évek ellenére is. Úgy tűnik én az a fajta nő vagyok akinek szüksége van arra hogy nap mint nap éreztesse vele az általa szeretett férfi hogy bizony ellenálhatatlan. Az önbizalmam ismét az egekben és jól érzem magam a bőrömben. - Mi ez a fülig érő mosoly már korán reggel? - Gian hangja zökkent ki a gondolataimból miközben hozzám is bújik, a meleg takaró alatt. - A tegnap éjjel nem elég indok? - nevetek fel. - Őrjítően szeszélyes nő vagy, mind a mellett hogy egy igazi hiszti királynő is vagy természetesen. - mosolyogva hajol ajkaimra hogy csókot csenjen tőlem. - Hiszti királynő? Na persze. - kuncogok és az ölelésébe olvadok. - Botrányos volt komolyan mondom a gyanúsításod. - próbál komoly arcot vágni de vigyorog. - A helyemben te is gyanakodtál volna. - simítok végig az arcán. Nem tagadhatja hogy a kételyeimnek volt oka, mégha szerencsére alapja nem is volt. Bízom Gianban, hiszek neki és tudom hogy nem csal meg. - Lehet hogy igazad van. - bólint majd maga alá fordít hogy ismét rabul ejtse ajkaimat egy forró csókban. - Fel kell kelnem szerelmem. Nem késhetek a munkából. - szakadok el tőle nagy nehezen, hiszen én is inkább lennék akár egész nap a karjaiban. - Oh, szóval a szerelmed vagyok? Tegnap még szemét seggfej voltam. - nevet fel ismét de elenged így én szabadon mászhatok ki az ágyból. - A kettő nem zárja ki egymást. - kacsintok rá és míg ő az egyik párnát dobja felém nevetve addig én be rohanok a fürdőbe. Még mindig hatalmas mosolyal az arcomon állok be a tus alá és élvezem a kellemes melegvíz lazító permetét. De tudom hogy nem időzhetek sokat, hiszen időre bent kell lennem a munkahelyemen ezért csak a reggeli rutinomat végzem el és már megyek is vissza a hálóba ahol Gian még az ágyban lustálkodik. - Te nem dolgozol ma? - kérdezem miközben a szekrényem előtt a mára kikészített ruháimat veszem magamra. - Hát nem sok kedvem van hozzá de be kell mennem a céghez. Viszont ma Albertoval ebédelek. - feleli és a válasza félig meg is lep. - Az öcséddel? - kérdezek vissza. - Ismersz más Albertot is? - mosolyog rám. - Nem. - sóhajtok fel, jelezve hogy tisztában vagyok azzal hogy hülyeségeket kérdezek. - Örülök hogy már ennyire jóban vagytok. - jegyzem meg már a blúzomat gombolva. Persze az elmúlt öt évben sok időt töltöttek együtt és ez idő alatt a testvéri kapcsolat közöttük igen erős lett, így Alberto és Gian remélhetőleg már végleg megbékéltek egymással. - Ezt úgy mondod mintha csak most barátkoztunk volna meg egymással. - néz rám komolyan. - Nem úgy értettem, te is tudod. - sóhajtok fel és leülök mellé az ágy szélére. - Csak visszatekintve a múltba, ez a helyzet jobban tetszik. - teszem hozzá kedvesen. - Nekem is. - bólint. Gian nem a szavak embere ha a testvéréről kell beszélnie, de elég csak a szemébe néznem ha Albertoról van szó és látom hogy ki ugyan nem mondja de szereti az öccsét, ez pedig engem boldoggá tesz. - Nekem ma rengeteg dolgom lesz. Határidős munkánk van és mielőbb be kell fejeznünk. - váltok végül témát hogy Gian ne érezze magát kellemetlenül. A munkám mindig érdekelte ezért is mesélek neki mindig szívesen egy-egy feladatról amit meg kell oldanom. Jelenleg egy két hét múlva tartandó festmény kiállításra restaurálunk képeket és bár szeretem amit csinálok, néha megterhelő más munkáját javítani. - Ja és még az orvoshoz is be kell ugranom. - jut eszembe hirtelen és máris a mobilomat veszem a kezembe hogy értesítőt állítsak magamnak, mielőtt még elfelejtek elmenni. - Orvoshoz? - kapja fel a fejét. - Milyen orvoshoz? - kérdezi aggódva. - Nyugi nem vagyok beteg, csak a fél éves fogamzásgátló injekciómért megyek. - nyugtatom meg. - Nem arról volt szó hogy ezt már nem adatod be? - kérdezi miközben kimászik az ágyból és elém sétál. - Babát szeretnénk nem? Egy kislányt. - teszi hozzá és közben a tekintete tele van aggodalommal. - De arról volt szó csak, azt hiszem jobb lenne ha a baba projektet elhalasztanánk. - nézek rá megértést várva. - Elena. - sóhajt fel. - Ha ez most azért van ami az elmúlt három hétben történt, kérlek gondold át. - megfogja a kezem és összekulcsolja ujjainkat. - Tudom hogy csalódtál bennem, de igyekezni fogok hogy kárpótoljalak mindenért. - homlokát az enyémnek dönti és úgy néz le rám. - Kérlek bébi, engedjük el azt ami volt. - arcon csókol és én elmosolyodok. - Gian nem erről van szó. - csóválom a fejem. - Én csak...- kezdenék bele a magyarázatomba, de ő közbe vág. - Nem akarsz már gyereket? - kérdezi az arcomat fürkészve. - De igen, akarok. Csak Alberto és Blaise jelenlegi helyzete miatt, úgy érzem hogy talán kicsit elhalaszthatnánk. Tudod hogy most milyen nehéz nekik. Küzdenek hogy összejöjjön nekik végre a baba és nem akarom hogy rosszul érezzék magukat amiatt ha esetleg nekünk előbb születik meg a harmadik babánk, mint nekik az első. - magyarázom kissé szomorúan, hiszen Blaise és Alberto sokat szenvednek azért hogy családjuk legyen. - Biztos vagyok benne hogy velünk örülnének. - jelenti ki határozottan. - Tudom hogy velünk örülnének, ugyanakkor szerintem kurdarcként élnék meg, főleg Blaise. Tudod hogy depressziós lett az utolsó sikertelen próbálkozásuk után. - próbálom meggyőzni a férjem arról amit gondolok. - Igen. Ez igaz. - bólint majd elmosolyodik. - Végülis van még időnk bővíteni a családunkat. - selymes és egyben meleg tenyere az arcomra simul. - Szeretem hogy ilyen jó szívű vagy. - suttogja ajkaimra. - Én pedig szeretem hogy te ebben is partner vagy. - egy puszit adok a szájára, de ő rögtön csókká mélyíti azt. - Mennem kell. - szakadok el tőle fancsali képet vágva, hiszen szívem szerint inkább maradnék vele kettesben egész nap, mintsem hogy bemenjek dolgozni. - Jól van. - lemondóan felsóhajt és én tovább készülődök. - Délután majd én elhozom a fiúkat az oviból és összeütök valami vacsorát is, te csak intézd a dolgaid. - elindul a fürdőszoba felé. - Komolyan? - nézek rá kérdőn és egyben meglepetten. Persze korábban is sokszor volt már rá példa hogy főzött vagy éppen a fiúkért ment az oviba, de mostanában nem igazán volt ilyen. - Komolyan. - nevet fel. - Este pedig megint csak a tiéd vagyok. - kacsint rám én pedig elpirulva mosolygok mint egy idióta. Úgy érzem magam mintha megint tini lennék aki a nővé alakulása során a hormonjaival küzd. Imádom a férjem, megőrülök érte és ez már nem is fog változni. Figyelem ahogy bemegy a fürdőbe és becsukja maga mögött az ajtót. Mit nem adnék érte ha még lenne legalább egy fél órám indulásig, mert akkor bizony biztos hogy utána mennék. Sajnos azonban nem tehetem, már így is késésben vagyok. - Elmentem dolgozni. - szólok be neki a fürdőbe miután magamhoz vettem a táskám és eltettem a mobilom. - És a búcsú puszival mi lesz? - méltatlankodik már a zuhany alatt. - Nem akarok vizes lenne, de nagyon szeretlek. - mosolyogok rá. - Este várom ezért a kárpótlást. Vigyázz az úton. Szeretlek. - feleli, az én szívemet pedig minden szava melengeti. Nagyot sóhajtva indulok el végül, remélve hogy sikerül időben beérnem. A házunktól kocsival fél óra az út, szerencsére nincs nagy forgalom így még pont időben lépek be a munkaterembe ahol a kollégáim már idő előtt munkához is kezdtek. - Elena. - hallom a főnököm, Jonah hangját. - Ne haragudj nem akartam elkésni. - szabadkozok azonnal. - Nem késtél. Pontos vagy mint mindig. - pillant a falon lógó órára. - Csak szeretnék veled beszélni valamiről, ami számodra úgy gondolom nagy lehetőség lehet. - mosolyodik el kedvesen. Jonah három éve a főnököm, kedves és vicces fickó, ugyanakkor van valami a tekintetében amikor rám néz. Még soha nem mondtam senkinek, még Gianak sem, oh egek még csak az kellene hogy Gian tudjon arról hogyan is néz rám a főnököm. Azt hiszem Jonah nem tenné zsebre amit tőle kapna. Én pedig szeretem a munkám ezért mindaddig amíg nem próbálkozik nálam fizikailag semmivel, addig úgy érzem jobb ha nem is tálalok ki Gianak. - Igazán? És miről lenne szó? - kíváncsian pillantok rá miközben leteszem a táskám az asztalomra. - Végülis most is beszélhetünk róla. De ha gondolod elmehetünk ebédszünetben egy közeli kávézóba és ott átbeszélhetjük. - ajánlja fel mézes mázas mosollyal az arcán. Nekem viszont semmi kedvem vele kettesben menni sehová. - Hát, öhm tudod nem biztos hogy tudok addig várni. Nagyon kíváncsívá tettél. - mosolyodok el végül, azt még sem vághatom a főnököm képébe hogy nem akarok vele kettesben andalogni a városban. - Ez esetben gyere az irodámba. - elindul az említett helyiség felé én pedig követem őt. - Csukd be az ajtót. - kéri és leül az asztala sarkára, én azonban nem mozdulok. Kezd túl furcsa lenni ez a helyzet, most pedig arra kér hogy csukjam be az ajtót, azt az ajtót ami az egyetlen amin ide belátni. Ha bezárkózok vele ide, mit fognak gondolni a munkatársaim?! Kérdezem magamban feszülten. - Elena! Ajtó! - szólít fel ismét így végül nehezen ugyan de ráveszem magam hogy engedelmeskedjek. - Szóval miről van szó? Tudod sok még a munka, nem időzhetek sokat. - nézek rá már a zárt térségben. - Mint tudod egy két hét múlva tartott kiállításra dolgozunk a képeken. - kezd bele amire én bólintok így folytatja. - Aki szervezi a kiállítást egy nagyon régi kedves barátom és a minap említette hogy a kiállításon nem csak régi festményeket szeretne közszemlére tenni hanem kezdő művészek képeit is. Vettem a bátorságot és beajánlottalak neki. Te vagy az egyik legjobb restaurátorom, de azt is tudom hogy mennyire gyönyörűek a saját munkáid is. Remélem elfogadod az ajánlatot. - elégedetten mosolyog én pedig lefagyva a döbbenettől, pislogni is elfelejtek. - Nyugtass meg hogy nem kaptál sokkot. - nevet fel és ezzel ki is zökkent. - Nagyon hálás vagyok neked Jonah, megtisztelő hogy rám gondoltál. - csillan fel a szemem és elmosolyodok. Ilyen elismerés és lehetőség nem terem minden fán. - Ez azt jelenti hogy elfogadod az ajánlatot? - néz rám kérdőn. - El igen, természetesen. - bólogatok. - Remek. Még ma délután egyeztetek a barátommal és holnap megbeszéljük hogy hány képedre lesz szükség illetve hogy melyikeket szeretnéd a kiállításra adni. - közli könnyedén és én végre megnyugszok. Lehet hogy Jonah tekintetébe korábban is csak én láttam bele többet. Hiszen ő egy fantasztikus ember és nagylelkű ez a gesztusa felém. - Nagyon szépen köszönöm mégegyszer. - hálálkodok boldogan. - Igazán nincs mit. A munkádnak köszönd amit kitűnően végzel. - feleli majd miután mindent megbeszéltünk én vissza is térek a munkámhoz.