6. Rész: Thinking I can see through this

 ~ Gianmarco Salvatore ~

Minden hozzám közel álló emberhez mély érzések fűznek. Szeretem tudni, hogy azok, akiket a családomnak, a barátaimnak, vagy szimplán kedves ismerősnek tekintek, jól vannak. Más tisztában lenni valamivel és hozzájárulni ahhoz, hogy így érezzék magukat. Nem segíthetek mindig mindenkin, de amikor úgy érzem, hogy megtehetem és a másik fél is vágyik rá, illetve megengedi, igenis szeretek tenni értük. Talán nem vagyok abban a helyzetben, hogy életeket váltsak meg és olyan dolgokkal járuljak hozzá mások boldogságához, amitől egy csapásra megváltozik a gondolkodásuk, vagy épp az életkörülményeik. Ettől függetlenül is úgy gondolom, hogy a legkisebb kedvesség is sokat jelenthet. Nem éri meg azért ellenségesnek lenni a világgal, mert magunkkal van bajunk. Minden felnőtt ember megtanulja idővel, hogy sokkal inkább megéri kedvesnek lenni valakivel, mint hagyni, hogy a gyerekes bosszúvágy irányítson bennünket. Az öcsém tekintetében sem gondoltam azt soha, hogy megérdemelte volna, ami történt vele, amit a családunk tett vele, sőt azt amit én tettem vele az apánk nyomására. Soha nem tudtam pontosan hogy miért is gyűlölöm őt, csak azt tudtam hogy gyűlölnöm kell mert apánknak ez az elvárása. Ha valaki azt mondja nekem öt évvel ezelőtt, hogy visszakapom az öcsémet, azt mondtam volna rá, hogy lehetetlenség. Mindig is fájt azért a szívem, hogy olyan volt a kapcsolatunk, amilyen, bár mindig is őt okoltam miatta. Testvérek voltunk, de utáltuk egymást. Azt hiszem korábban is tehettünk volna többet. Vagyis én tehettem volna többet azért hogy Alberto és köztem igazi testvéri kapcsolat legyen. Szembe kellett volna mennem apánkal, de nem tettem. Ezt életem végéig bánni fogom. De az hogy most mellettem áll, egy család vagyunk és számíthatunk egymásra, többet jelent nekem mint azt bárkinek is beismerném. - Gian! - az öcsém hangja vonja el a figyelmem, ahogy az út másik oldaláról integet nekem mint egy kisgyerek. Halvány mosoly kúszik az arcomra a látványtól. - Pontos vagy mint mindig. - kiáltok át neki nevetve, hiszen megint késett a megbeszélt időpont ugyanis már fél órája elmúlt. - Tudom, elhúzódott a munka. - a lámpa zöldre vált és ő szinte átfut az úttesten. - Néha azért körbe nézhetnél mielőtt lelépsz az útra. - nézek rá komoran. - Figyelmetlen vagy. - teszem hozzá hasonló hangnemben. - A gyalogosoknak zöld a lámpa. - mutat az említett tárgy felé. - Na és? Tudod te mennyi barom sofőr van? Szarnak azok a lámpára. - hevesen felelek, de ő csak nevetni kezd. - Ezen mi ilyen vicces? - kérdezem sértetten. - Csak nem aggódsz értem? - őszinte jókedvel kacag rajtam. - Aggódik a faszom. - tagadom, pedig azt hiszem tényleg igaza van. De én ezt be nem vallom neki, az biztos. - Azért remélem a gyerekeid előtt nem beszélsz ilyen szép választékosan. - utal a csúnyabeszédemre, amin már én is elröhögöm magam. - Elena meg is ölne ha a fiúk előtt így beszélnék. - mondom miközben a járdán elindulunk gyalog az öt percnyire lévő étterem felé, ahol ma is közös ebédet terveztünk. - Amúgy miért hívtál ide? - kérdezi ahogy mellettem lépked. - Nem ebédelhetek az öcsémmel? - pillantok rá majd vissza az útra. - Ja dehogynem. Csak azt hittem baj van. - vonja meg a vállát. - Baj az mindig van. - sóhajtok fel. - Elenával van valami? - azonnal kitör belőle a kíváncsiság. - Nem! Cassetti tegnap felhívott. - halkan közlöm az információt. - Mit akart már megint? - Alberto vág közbe. - Be van szarva. A Capo tudja hogy Christian készül valamivel ellene. És ismerjük a Capot. Ha ő odacsap ott ember nem marad a talpán még Cassetti sem. - vázolom fel a tényt, hiszen Alberto és én is a szervezet kellős közepén nőttünk fel, gyerekkorunk óta tudjuk ki a Capo és mekkora a hatalma. Christian megőrült ha azt hiszi hogy átveheti a helyét. - És? Tőled mit akart? - Alberto tovább kérdezősködik, pedig tudhatná hogy úgyis mindent elmondok neki. - Bent mindent elmondok. - mutatok az étterem ajtaja felé amin be is sétálunk és helyet foglalunk az egyik asztalnál. Nem időzünk sokáig, leadjuk a rendelésünket és amint elment a pincér én ismét az öcsém felé fordulok. - Cassetti szövetségeseket gyűjt. Azt akarja hogy álljak mellé. Azt mondta ha segítek neki átvenni a Capo helyét akkor minden jogomat visszakapom a szervezeten belül és minden a régi lesz. - hátradőlök a mondandóm végén és várom Albero reakcióját. - Várjunk csak! Jól értem? Vissza mehetsz Szicíliába? - kérdezi hevesen. - Igen. - bólintok. - Könyörgök mond hogy nemet mondtál neki. - szinte esdekelve várja a válaszom. Tudom hogy Elena és Alberto soha nem akar visszamenni a hazánkba és én ezt tiszteletben tartva adtam meg tegnap Christiannak a válaszomat is. - Persze hogy nemet mondtam. Megígértem Elenának hogy nem megyünk oda vissza soha. - vonom meg a vállam és az italomba kortyolok. - Legyél őszinte velem Gian. Elgondolkodtál Christian ajánlatán? - Alberto kérdése is azt mutatja hogy jobban ismer már mint bárki más a világon. - Nem hazudok neked Alberto. Igen, elgondolkodtam rajta nagyjából öt másodpercig, mert én ne szépítsük visszavágyok az otthonomba, de a válaszom Christian számára akkoris nem volt, mert nem csak magamra kell gondolnom, hanem Elenára, a gyerekekre, anyára és rátok. - utalok egyúttal Blaisere is, hiszen már ő is a családunk tagja. - Egyedül mi a fasznak menjek vissza. - zárom le végül a mondandóm. - Határolódj el Christiantól, mert ha tényleg nyíltan neki megy a Caponak, akkor aki vele van az is bukik. Ne is kockáztass. - Alberto máris jó tanácsokkal lát el, amiket én magam is így gondolok. - Én lezártam Christianal az ügyeimet. Már csak távolból szemlélem a fejleményeket. - mondom őszintén. - Helyes. - Alberto egyetértően bólogat majd meghozzák a rendelésünket és mi neki is látunk. - Elena nem sejt semmit? - Alberto néhány perc után töri meg a csendet. - Nem. Őt most lefoglalja a munkája. - vonom meg a vállam majd bevillan egy őrült ötlet. - Ami Elena munkáját illeti. Segítened kellene nekem valamiben. - nézek az öcsémre abban bízva hogy ebben is segít majd mint eddig mindenben. - Miben? - a kíváncsisága azonnal utat tör magának. - Kellene néhány infó a főnökéről. Nem tetszik nekem az a fickó. - vallom be őszintén. - A főnökéről? Az aki úgy nézi Elenat hogy kellemetlenül érzi tőle magát? - kérdezi az öcsém, azonban engem ezzel meg is lep. - Mi van? - döbbenten nézek rá, hiszen én erről nem is tudok. - Elena neked nem mondta? - ezúttal ő van meglepve. - Szerinted ha mondta volna, még élne a fickó? - meredek teljesen komolyan Albertora. - Gian, ez itt már nem Szicília. Nem nyírhatsz ki senkit csak azért mert nem szimpatikus. - figyelmeztet, de ezt én is pontosan tudom. - Ezért hiányzik a legjobban Szicília. Ott ha gondod volt a fegyver mindent megoldott. - kortyolok az italomba feszülten. - Hagyjuk Szicíliát. - sóhajt fel és leteszi a villáját. - Mi a pasi neve? - váltunk vissza az eredeti témára. - Azt hiszem Jonah. - próbálom felidézni a nevet amit Elena említett tegnap. - Családnév? - Alberto várja hogy bővebben informáljam, de én ennél többet nem tudok a fickóról. - Honnan a faszomból tudjam? A címét ne adjam meg? - kérdezem gúnyosan, de csak a feszültség beszél belőlem. - Azért kell nyomozni utána mert semmit nem tudok róla miközben Elena minden idejét vele tölti. - mondom komolyan. - A munkaidejét tölti vele mert a főnöke. - javít ki amire én csak fintorgok egyet. - Hát az a patkány elérte hogy Elena többet legyen vele. Ajánlatot tett neki. Elena mint kezdő művész kiállíthatja a saját képeit valami flancos kiállításon. - avatom be az öcsémet abba amit Elena mondott el tegnap nekem. - Ez akkor is csak munka Gian. Elena nem fog vele megcsalni. - Alberto elmosolyodik, nyílván így akar megnyugtatni, de nem igazán jár sikerrel. - Elenában bízok, de abban a baromban nem. Tudni akarom ki ő. Segítesz vagy sem? - nézek rá kérdőn. - Persze hogy segítek. - sóhajt fel. - De előre szólok Alberto. Ha valami szar előkerül róla a múltjából, vagy ha csak nem úgy néz Elenára, megölöm. Leszarom hogy ez itt nem Szicília, attól még én, én vagyok. - határozottan beszélek, minden szavamat komolyan is gondolom. - Elena biztos oda lesz meg vissza a boldogságtól ha kinyírod a főnökét. - jegyzi meg gúnyosan. - Elenának erről sem kell tudnia. Érted? - figyelmeztetem. - Értem. - bólint. - Még ma utána nézek. - teszi hozzá. - Köszönöm. - felelem hálásan. Biztos voltam benne hogy Albertora ebben is számíthatok. Mondhatni ő a támaszom, a jobb kezem és mindamellett a lelkiismeretem is.