10. Rész: These words face to face

~ Elena Avena Pedersoli Salvatore ~

A mai napon úgy érzem, hogy semmi sem akar összejönni. Minden azzal indult, hogy a reggeli kávémhoz elfelejtettem kivenni a zaccot a kávéfőzőből, és a tegnap estivel főztem le a feketét, hogy aztán rögtön azzal indítsam a napot, hogy a falra köpjem az egészet, amit lehúztam belőle, és várjam, hogy mikor fog visszaköszönni a már lenyelt adag, és melyik úton. Egyetlen szerencsém, hogy egyik sem következett be, pedig én tényleg felkészültem rá, hogy innentől kezdve lőttem a napnak. Aztán a kedvenc pékségemben is valami változott, így teljesen furcsa íze volt a reggelimnek. Igaz, megkérdőjelezem, hogy ez valóban így lenne-e, majd holnap kiderül a dolog. Lehet, hogy csak a reggeli balul sikerült kávé befolyásolta az ízlelőbimbóimat. Az egész megkoronázása viszont az volt, hogy még az automata is elnyelte a pénzem, és nem kaptam meg az ásványvizet, szóval azt hiszem, ha kicsit kevésbé lennék kitartó, akkor most adnám fel ezt a mai napot, mert ezt nyilvánvalóan nem nekem szánta az ég. - Ez a nap már most kész katasztrófa. - nézek Blaisre aki az anyós ülésen várt rám amíg én kiszerencsétlenkedtem magam a pékség autómatájával folytatott vitámban. - Nyugodj meg Elena. Nem lesz semmi baj. - próbál nyugtatni, arra utalva hogy éppen a munkahelyemre tartunk, hogy felmondjak. A tegnap történtek után, azok után amit Jonah velem tett egy nyílvános helyen, jobbnak láttam ha nem egyedül megyek be a munkahelyemre, ezért miután reggel elvittem a fiaimat az oviba, felvettem a házuk előtt Blaiset aki ma a támaszom lesz. Igazán kedves lány és immár öt éve nem csak a családunk tagja, hanem nagyon jó barátom is. - Ígérd meg hogy végig mellettem leszel. - nézek rá kétségbeesetten. - Naná hogy melletted leszek. Ha Jonah valamivel próbálkozik, én nem csak egy üveg poharat fogok a fejéhez vágni. - ígéri és megmosolyogtat amit mond. - Köszönöm. - sóhajtok fel hálásan. - Azt tudod már hogy hol folytatod tovább a munkát? - kérdezi miközben én ismét gázt adok és végre elindulunk. - Nem! - vágom rá azonnal. - De egyenlőre nem is keresek másik munkát. Most egy ideig otthon leszek, legalább több időm lesz a fiúkra és Gianra is. - teszem hozzá és a tény hogy valóban több időm lesz a családomra, megnyugvással tölt el. - És akár bővítheted a saját festményeidet is. Annyira szeretem a munkáidat. - mondja kedvesen. - Köszi, ez sokat jelent nekem Blaise. - felelem komolyan, amire ő egy mosollyal nyomatékosítja bennem hogy nem csak fel akar vidítani hanem komolyan is gondolja a szavait. Az út további részében egyikünk sem szólal meg. Én próbálok felkészülni és összeszedni mindent amit Jonahnak akarok mondani, Blaise pedig nem akadályoz ebben. - Itt vagyunk. - parkolok le végül a munkahelyem előtt. - Készen állsz? - barátnőm néz rám amikor már az épület bejárata előtt állunk. - Azt hiszem. - bólintok és benyitok az ajtón. Egy hosszú folyosón sétálunk végig, közben az öltözők előtt is elhaladva, míg a munkaterületre nem érünk, ami egy hatalmas terem amin több festmény állványokra állítva várja hogy restaurálják őket. A munkatársaim már dolgoznak. - Sziasztok. - köszönök ezzel magamra vonva a figyelmüket, Jonaht egyenlőre nem látom sehol. - Elena. Te jó ég. Hogy-hogy csak most jöttél be? - Camilla siet felém és közben futólag Blaisere is rápillant. - Csak azért jöttem be hogy felmondjak. Jonah hol van? - kérdezem halkan. - Te nem is tudsz róla? - döbbenten lép hátra. - Mit nem tudok? - zavartan pislogok rá. - Jonah kórházban van. Az este megtámadták és kirabolták. Nagyon csúnyán összeverték, még az sem biztos hogy túléli. Mesterséges kómában tartják. - Camilla informál, Blaisel együtt pedig egyszerre kapjuk a szánk elé a kezünket. - Atya ég. - nyögök fel elborzadva. - És te miért akarsz felmondani? - Camilla tereli rám a témát. - Nekünk most mennünk kell. Ne haragudj Camilla, majd felhívlak. - megragadom Blaise kezét és szinte futva hagyjuk el az épületet. - Most mi lesz? - Blaise néz rám amikor a kocsiba ülünk. - Nagyon rossz előérzetem van. - vallom be őszintén miközben már máson sem jár az eszem csak a férjemen. - Ezt hogy érted? - barátnőm értetlenül mered rám. - Szerintem nem véletlen volt az ami Jonahval történt. Szerintem Gian áll emögött. - mondom ki végül ami aggaszt. - Méghogy Gian? - szinte felkiált. - Nem hiszem. - csóválja a fejét. - Ismered a múltunkat Blaise, minden apró részletét. Tudod hogy kik voltunk egykor és kik vagyunk most. Tegnap Jonah rám támadt, reggelre meg élet halál között lebeg a kórházban. Komolyan azt hiszed hogy ez véletlen? - csak úgy ömlenek belőlem a szavak. - Komolyan azt gondolod hogy Gian intézte így? - kérdezi már suttogva. - Megígérte hogy nem bántja Jonaht. Nem tudom. - könnyek gyűlnek a szemembe. - Beszélj vele. - Blaise bíztat és most egyet kell vele értenem. Azonnal beszélnem kell a férjemmel, tudnom kell hogy ő volt e, vagy hogy volt e köze a történtekhez. - Haza viszlek és onnan elmegyek Gian irodájába. - jegyzem meg majd eszembe jutnak a fiaim. - Nem tudom hogyan zajlik majd a beszélgetésünk. Ha alaptalanul vádolom meg akkor biztos vita lesz közöttünk, ha pedig ő volt akkor szintén. Megkérhetlek hogy délután menj el a fiúkért az oviba? - kérdezem reménykedve hogy nem kérek túl sokat. - Emiatt ne aggódj. Elmegyek értük, haza viszem őket magunkhoz, aztán ha úgy van majd eljössz értük. De ha nem az sem baj. Vannak még ruháik nálunk, alhatnak ott. - ajánlja fel kedvesen. - Köszönöm Blaise. - hálálkodok, de közben bűntudatom is van, hiszen ez már a második alkalom amikor valami miatt a fiaim nem jöhetnek haza. Egy órával később már Gian cégénél vagyok, éppen a liftben állva várom hogy felérjek az irodája emeletére. Közben a gyomrom görcsben áll és dühös vagyok. Biztos vagyok abban hogy Jonah nem véletlenül került kórházba. - Szép napot Mrs. Salvatore. - mosolyogva fogad a titkárnője. - Hello. A férjem bent van? - kérdezem feszülten, túl ideges vagyok ahhoz hogy most bájologjak. - Az irodájában van asszonyom, de fontos üzletet intéz telefonon. - adja meg a választ de engem ez most cseppet sem érdekel. Ellépek mellette és kopogás nélkül sétálok be Gianhoz, aki amikor észrevesz, egyik kezével int hogy maradjak csendben, míg másik kezében a telefont tartja, bizonyára az üzleti ügyeit tárgyalja. Idegesen toporgok míg Gian tárgyal, de öt perc után minen türelmem elfogy. - Te voltál? - kiáltok fel, mire Gian értetlenül mered rám. - Te veretted meg Jonaht? - ismétlem meg a kérdésem. Gian arca elvörösödik a dühtől de nem reagál nekem. - Elnézést uram, visszahívhatom később? Igen? Köszönöm. - a telefonban gyorsan lezárja a beszélgetését, majd miután bontotta a vonalat, dühösen vágja az asztalra a telefont. - Mi a faszt képzelsz Elena? - üvölt rám. - Ez a munkahelyem, fontos tárgyalást folytattam éppen. Nem zavar? - még mindig felemelt hangal beszél hozzám. - Leszarom. - vágok vissza. - Te tetted igaz? - vonom kérdőre ismét. - Mit tettem? - kérdez vissza, de egyikünk sem csillapodik. - Jonah kórházban van, az életéért küzd. - mondom elborzadva még a gondolattól is. - És? Sajnálod talán? - feláll a székéből de nem közelít felém. - Igen. - vágom rá azonnal. - Akkor menj látogasd meg, vigyél neki virágot. A faszomat se érdekli de engem hagyj dolgozni. - mordul fel. - Te voltál pedig megígérted hogy nem bántod. - mondom, teljesen meggyőződve arról hogy így van. - Mit vársz tőlem Elena? Bántani akart téged. Igen, én voltam. - vallja be és ezzel teljesen lesokkol. Sejtettem hogy így van, de a szájából hallani borzalmas érzés. - Egy rohadt gyilkos vagy és az is maradsz. Nem változtál semmit. - üvöltöm felé a szavakat mire ő hirtelen mozdul és amikor elém lép egyik kezét a számra szorítja. - Teljesen hülye vagy? - kérdezi miközben még mindig betapasztja a szám. - Kint mindenki hallja mit üvöltözöl. - közli amibe én eddig bele sem gondoltam. - Téged védtelek, bármit megtennék érted. - suttogja megenyhülve és elenged. - Azt vettem észre. Az apádat is megölted értem. - vágom a képébe amit azonnal meg is bánok. - Nem úgy értettem. - szabadkozok azonnal amikor látom az arcára külni a fájdalmat. - Takarodj innen! - fátyolos tekintettel néz rám, de én nem mozdulok. Ebben a percben bánom meg hogy ide jöttem és rá támadtam. Főleg hogy Jonah miatt estem neki, a saját férjemnek aki valóban csak engem akart védeni. - Gian. - könnyes szemekkel nézek rá és próbálom őt megölelni, de ellök magától. - Azt mondtam takarodj! - üvölti ismét, de ezúttal sem mozdulok. - Most! Vagy én raklak ki. - megragadja a karom és szinte kilök az irodájából, az ajtót pedig becsukja az orrom előtt. Én megsemmisülve és megszégyenülve állok és magamon érzem a dolgozók tekintetét. Egy igazi idiótának érzem magam. Sírva indulok a lifthez hogy rendezzem a gondolataim és most bizonyul jó döntésnek hogy a fiaimat korábban Blaisere bíztam, hiszen tudom ha Gian este haza jön, ez a vita folytatódik, ugyanakkor már tudom hogy bár valóban ő tette amit tett Jonahval, jelen helyzetben neki van igaza. Szembe fordultam a szerelmemmel hogy a zaklatómat védjem. Ha itt valaki bűnös az bizony én vagyok, mert bár Gian módszerei nem éppen jók, de a szándéka nemes. Én vagyok a mindene és a gyerekek, ezt pedig nem tartottam szemelőtt.