24. Rész: The Devil is Testing Me

~ Elena Avena Pedersoli Salvatore ~

 

Miután Alberto feladta a győzködésem, belátva, hogy minden próbálkozása hiábavaló, elment. Megértem őt. Azt hogy miért próbál valami észszerű magyarázatot találni arra amit Gian tett. De bárcsak ne tenné. Bárcsak látná amit én is, ami a napnál is világosabb, hogy Gian valóban a szervezetet választotta helyettünk. S nem is tudja még, hogy talán élete legrosszabb döntését hozta meg. Mert én leszek, a legnagyobb ellensége. Milyen vicces nem?! Így vagy úgy, de engem is sikerült neki visszarángatni a múltunkba. Hazudnék ha azt mondanám gyűlölöm őt, mert nem így van. Nagyon is szeretem. Fájdalmasan, kínzóan szeretem. Éppen ezért akarom neki is azt a fájdalmat amit ő okozott nekem. Minden erőmmel azon leszek, hogy elvegyem tőle azt ami miatt elvette önmagát tőlünk. Ami nem más mint a hatalom, a szervezet. Nem hagyom, hogy elfelejtsen minket. Szerelemből, házasságból...így válunk ellenségekké. Hát legyen így! Ő döntött. Én pedig követem a példáját. Számunkra már nincs közös jövő, ez számomra is világos, hiszen ő hozott egy döntést amit én soha nem bocsájtok meg neki. Most pedig én hozok egy döntést, amit ő nem fog elfelejteni nekem soha. Talán meg is gyűlöl. Még nem tudom hogyan fogok együtt élni ezzel az érzéssel, de az elhatározásom, szilárd. Szikla szilárd. Gian fizetni fog, mindenért! A telefonom a kezemben. Tárcsázok. A vonal kicseng. Egyszer. Kétszer. A harmadiknál már tudom, hogy fel fogja venni. Cassetti élni fog a lehetőséggel amit kínálok neki, mert pontosan tudom, hogy Gian olyan szálka a szemében amitől már szívesen megszabadulna. Főleg, ha megtudja, hogy már a Capo embere a férjem. - Elena. - szól bele végül. A hangja mélyebb mint amire emlékszek és nyugodt, túl nyugodt. - Kellemes meglepetés. Minek köszönhetem? - kérdezi és az én torkom elszorul. Egy pillanatra elbizonytalanodok. Éppen a férjemet készülök kiadni. A fiaim apját. - Itt vagy még? - sürget, s tudom nem habozhatok tovább. Meg kell tennem amit a fejemben már olyan részletesen elterveztem. - Gian elment. - közlöm halkan. - A Capo mellé állt. - teszem hozzá. Christian felnevet. - Azt hiszed nem tudom? - kérdezi feszes hangon. - Szóval tudod. - sóhajtok fel. - És pontosan miért is próbáltad a férjed kiadni nekem? - érdeklődik, őszintén nem tudom mit kellene erre mondanom. - Elhagyott. Azt hiszem végleg. - úgy mondom mintha őt érdekelné egy fikarcnyit is az én fájdalmam. - Évekkel ezelőtt mondtam neked Elena, rosszul választottál. - arra az időre utal amikor Gian és közte kellett választanom. Én akkor Giant választottam, hülye mód a szerelem mellett döntöttem. Hibának tűnik, ennyi év távlatából, de közben még sem. Mert boldog voltam vele és a fiaink születése a legjobb dolog ami valaha történhetett velem. - Talán most már, máshogy döntenék. - felelem és ő hallgat. Percekig. - Mit akar ez jelenteni? - kérdezi végül őszinte kíváncsisággal a hangjában. - Segíts nekem Christian. Kérlek. - nem adok konkrét választ, mert még én magam sem tudom elhinni azt amire készülök. - Még...még most is hajlandó lennél, feleségül venni? - kérdezem hirtelen. Újabb csend a válasz. - Miből gondolod hogy nem házasodtam meg az elmúlt évek alatt? - kérdez vissza. - Házas vagy? - felelek kérdéssel a kérdésre. - Nem. - vágja rá azonnal. - De te az vagy. - teszi hozzá, mintha én nem tudnám. - Elválok. - suttogom, de még magam sem hiszem el, hogy ezt kimondtam. - Elena mi ez az egész? Komolyan érdekel. - Christian türelmetlen, nem ért semmit. - Bosszút akarok állni Gianon. - adom meg az őszinte választ neki. - Azzal hogy a feleségem leszel? És mit nyerek én ezzel? - felkeltettem a kíváncsiságát. - Engem, többek között. - mondom, magabiztosan, bízva abban hogy még mindig elég vagyok ahhoz, hogy ezzel megelégedjen. - És Gian orra alá dörgölheted. - teszem hozzá végül. - Gianak én azért többet is szánok. - komolyan beszél. - Főleg most hogy Capo lesz belőle. - a hangja haragos, én viszont ledermedek. - Hogy mi lesz? - kérdezem, mert nem hiszek a fülemnek. - Te nem tudod? - őszinte döbbenet hallatszik a hangjából. - Miről kellene tudnom? - fel alá járkálok, már bírok helyben maradni. - A Capo ma jelentette be, hogy van egy eltitkolt fia. Aki lássanak csodát, a te férjed. És át akarja adni neki a helyét. Gian persze elfogadta a megtisztelő feladatot. Évekkel ezelőtt kellett volna megölnöm, amikor a szabadságotokért könyörgött. - Christiant szét veti a düh. Az én torkom viszont elszorul. Az új információ csak most jut el a tudatomig. - Én ezt...nem tudtam. - hebegem és azt hiszem most már tudom, hogy Gian miért ment el. A Capo nem véletlenül járt nálunk sem. A fiáért jött. Gian pedig első szóra ugrott. Most dühösebb vagyok rá mint eddig, ami szinte lehetetlen, hiszen teljesen összetört már így is. - Apám régi emberei melléd állnak ha én is. Te lehetsz a Capo, ahogy akarod. Ezen dolgozol egy ideje nem? - a bosszúvágy már teljesen elvakít. - És Gian nem egy vezetőt ölt meg. Ha ő lesz a Capo biztosan ellene szegül mindenki. - magam sem hiszem el az aljas szavaimat. Gian a szerelmem, mégis ellene szövetkezek. - Gyere ide Elena. Gyere Szicíliába. - mondja végül Cassetti, ezzel megadva a választ a kérésemre. - Előtte lenne még egy kérésem. - szólalok meg ismét. - Hallgatlak. - feleli és vár. - A fiaim. Nem lehetnek részei semminek. Nem használhatod fel Gian ellen őket. - utalok arra, hogy zsarolási alapnak sem engedném a fiaimat felhasználni. Nekik ebből teljesen ki kell maradniuk. Nem vehetnek részt az anyjuk és az apjuk közötti háborúban. Azt nem hagyom. - Ez természetes kedvesem. Ha a feleségem leszel, sajátomként nevelem majd őket. - mondja komolyan, nekem viszont hirtelen hányingerem támad. A fiaimnak van apja. Nem kell nekik Cassetti. - Mert ugye tudod Elena hogy mi lesz ennek az egésznek a vége? - Christian ismét megszólal mintha hallaná a gondolataimat. - Azt hiszem igen. - bólintok. - Gian meg fog halni. - közli könnyedén. Az én szívem viszont kihagy egy ütemet. Bassza meg Elena. Mit művelsz?! Kérdezem magamban. Ennyire messzire nem mehetsz. Az eszem küzd a szívem ellen. Szeretem Giant, megbántott ugyan de a halálát nem bírnám elviselni. - Azt hiszem ezt nem gondoltam végig. - alig jön ki hang a számon. - Elena! Te nem vagy ostoba nő. Mit gondoltál? Hogy megleckézteted a férjed, aztán elsétáltok a naplementében? - kérdezi gúnyosan. - Én nem. - hebegek, izzad a tenyerem, most először gondolom azt magamról, hogy valóban ostoba vagyok. Nem is kicsit. - Felejtsd el hogy hívtalak. - bontanám a vonalat de Christian felnevet. - Tudod mit Elena? Ne gyere ide. - a hangja elmélyül. - Én megyek hozzád. - fenyegetően közli majd mielőtt bármit mondhatnék, bontja a vonalat. A telefonom sötét kijelzőjére bámulok, elfog a rettegés majd az emeleten alvó fiamra terelődnek a gondolataim. Biztonságba kell helyeznem őket mielőtt Cassetti ide ér. Szinte felrohanok az emeletre, de tudom nem ijeszthetem meg őket és nem mondhatom el nekik azt sem hogy én hibámból most veszélyben vannak. Átkozom magam, de tudom sietnem kell. Már nincs sok időm. Christian Cassetti eljön értem, és akkor a fiaim már nem lehetnek itt, sőt a közelben sem. Giant okoltam mindenért, a veszélyt mégis én hoztam a gyerekeimre. Borzalmas anya vagyok. De ha kell az életem árán is megvédem a fiaimat. Nem számít mit kell ezért megtennem....