26. Rész: Cut out all the ropes and let me fall

 ~ Elena Avena Pedersoli Salvatore ~

A ház túl csendes. Nem az a némaság, ami megnyugtat, hanem az ami feszültté tesz. Tudom, mi vár rám, vagyis csak sejtem. Nem akarom, mert tisztában vagyok, azzal hogy milyen megpróbáltatások elé nézek. Félek. Sőt rettegek. De ezt a hibát én követtem el, így nekem is kell megoldanom és elviselnem, azt ami vele jár. Undorodom, ha arra gondolok, hogy én ajánlottam fel magam Cassettinek. Pillanatnyi elmezavar volt részemről. Nem gondolkodtam. Leülök a nappaliban, de azonnal fel is állok. Egyrészt nem bírok egy helyben maradni, másrészt nem akarok kisebbnek tűnni, amikor Christian ide ér. A szívem egyre gyorsabban ver, de az arcom nyugodt. Legalábbis remélem. Az órák, éveknek tűnnek míg végül egy hang vonja magára a figyelmem. Egy autó, ami éppen a házunk előtt parkol le. Az ablakhoz rohanok, a függöny takarásában megbújva, lesek ki. A sejtésem beigazolódik. Egy fekete autó áll meg, sötétített ablakokkal. Tudom, hogy ő az. Christian itt van. Lassan szál ki az autóból. Kimérten. Nem siet. Besétál a kapun, fel a lépcsőn majd csenget. Egyet majd még egyet. Nem mozdulok azonnal. Egy pillanatra lehunyom a szemeimet. Mélyeket lélegzek és tudatosítom magamban, hogy bármi vár rám, az én hibám. És bármit kell tennem, megteszem, a fiaimért. Remegnek a végtagjaim, amikor ajtót nyitok. Christian ott áll velem szemben. Sötét kabát, rendezett haj, nyugodt tekintet. Nem változott semmit az évek alatt, amióta utoljára láttam őt. - Elena. - mondja ki a nevem halkan. - Egyedül vagy. - teszi hozzá. Nem kérdés, megállapítás ez részéről. - Értem jöttél nem? Kinek kellene még itt lennie? - nézek egyenesen a szemeibe. Nem válaszol, ellép mellettem és besétál a házba. Az én házamba, az otthonomba, ami nem rég még menedék volt számomra. - Elrejtetted őket. - utal a fiaimra miközben végig néz rajtam. Lassan, szinte éget a pillantása. - Már messze járnak. - állom a tekintetét. - Helyes döntést hoztál. - bólogat. - Azt tettem amit minden anya tett volna a helyemben. - vonom meg a vállam. Elmosolyodik. - Feldolgozhatatlan számomra, mikor szaladtak el így az évek. Elena Pedersoli anya lett. Mintha tegnap álltunk volna apád sírja felett. - közelebb lép hozzám. - Ugyanolyan gyönyörű vagy mint akkor. - felemeli a kezét és végig simít az arcomon. Szinte megugrok az érintése nyomán. Nem akarom hogy hozzám érjen. - A nevem már Salvatore. - húzom ki magam előtte állva. Hangosan felnevet. Gúny árad belőle és ezt nem is leplezi. - Valóban. De már nem sokáig. Ne felejtsd el Elena. Te magad ajánlottad fel, hogy az én feleségem leszel. - tovább közeledik hozzám. - Mert dühös voltam Gianra. De én még mindig az övé vagyok. - jelentem ki határozottan. Christian le sem veszi a tekintetét rólam. - De már nem sokáig. Tudod mit fog bánni a legjobban Gian? - kérdezi. Nem bírok megszólalni, így nem is felelek neki. - Hogy magadra hagyott és ezzel az én karjaimba sodort téged. Látni fogja amikor már az enyém leszel. - ismét az arcomon simít végig. - Soha nem leszek a tiéd. - felelem dacosan. - De! Az leszel. - sóhajt fel. - Évekkel ezelőtt is engem kellett volna választanod. - teszi hozzá halkan. - Szerettem Giant. - mondom, hiszen így is volt. Akkor szerelemből döntöttem és most is azt tenném. - Tudom. - bólint. - És most is szereted. - hátrál egy lépést tőlem, de egy pillanatra sem szakítja el a tekintetét rólam. - Ahogy ő is szeret téged. - folytatja, de ahogy ezeket a szavakat kiejti a száján, az én szívembe mintha ezer tört döfne egyszerre. - Ezért fog neki annyira fájni. - jelenti ki és én majdnem összeesek a szavai súlya alatt. Mindent tönkre tettem. Mindenért én vagyok a hibás. Vádolom magam, és tudom, hogy ezt soha nem fogom megbocsájtani magamnak. - Nem használhatsz fel ellene. Egyszerűen nem teheted. - tiltakozok azonnal. - Tévedsz. Használhatlak és nem csak erre. - a tekintete megváltozik. Úgy érzem elvesztem. Eljött a vég számomra, mert fogalmam sincs hogyan fogom ezt én túlélni. Vagy, hogy túl akarom e egyáltalán élni. - Elfogsz válni tőle és az én feleségem leszel. - közli, nem vár választ, csak a döntését osztja meg velem. Nem kell neki a beleegyezésem, hiszen tudja hogy azt soha nem kapja meg. - Soha nem foglak szeretni. - mondom őszintén. - Nem is kell. - kiált fel hirtelen majd visszalép hozzám és a derekamat megragadja, két kézzel. - Elég ha Gian, azt hiszi hogy igen. - felém hajol, egy pillanatra azt hiszem megcsókol, de nem teszi, amiért hálát adok magamban. - Velem jössz Szicíliára. - a kezemért nyúl, összefonja ujjainkat és erősen szorít rá a kezemre amikor én azt ki akarom húzni az övéből. - Induljunk, drágám. - maga után húz és én követem. - Oh és még valami. - megáll és úgy néz le rám. - Ha csak egyszer is azon kaplak, hogy megpróbálsz kijátszani engem, vagy ha beavatod Giant abba hogy valójában miért vagy mellettem. A föld alól is előkerítem a fiaidat. - fenyeget és én remegek. - Albertoval együtt, mert biztos vagyok benne hogy a gyerekeidet rá bíztad. És tudod mi fog akkor történni Elena? - kérdezi de választ sem várva folytatja. - Követik apádat egy szebb világba. - suttogja már a fülembe. Hányingerem támad. Rosszul vagyok, szédülök és sírni akarok. De nem teszem. Erősnek kell maradnom. - Egy szemét állat vagy. - dühösen nézek a szemeibe. - Te hívtál Elena. Én csak jöttem. - emlékeztet. - Bólints ha megértetted amit az előbb mondtam. - követeli erős hangon. - Megértettem. - felelem, nem is tehetek mást. - Ügyes kislány. Na gyere szépen, vár minket a repülő. - ismét maga után húz. Rab lettem és ki tudja milyen aljasságokra fog rávenni engem Gianal szemben, csak azért hogy tönkre tegye. Képes leszek én egyáltalán Gianal ezt tenni? Teszem fel magamban a kérdést. Hiszen szeretem őt. De már elsősorban anya vagyok, és ismerem magam annyira hogy tudjam, ha a fiaim élete a tét akkor bárkin átgázolok, bármit megteszek. Még Gianal szemben is. Igaz bele fogok halni, de megteszem amit Christian kér tőlem. Mert nincs más választásom.  

 

 ღ . ღ . ღ . ღ . ღ . ღ . ღ . ღ . ღ . ღ . ღ . ღ . ღ . ღ . ღ .

 

Christian birtoka, az emlékeimben, pont úgy rémlett fel ahogy most látom. Egy órája érkeztünk meg Szicíliára, a szülőföldemre, amit reméltem, soha nem kell viszontlátnom. Most mégis itt vagyok. A levegő sós illata, a tenger morajlása, emlékeztet az itt töltött éveimre. Oly távolinak tűnik már a nap amikor Gian és én magunk mögött hagytunk itt mindent és új életet kezdtünk. Bárcsak visszamehetnék az időben, hogy olyan boldog legyek mint amilyen akkor voltam. Az emlékeim gyötörnek és a fájdalom amit okoznak már szinte elviselhetetlen. Ez a ház idegen nekem. Túl nagy. Túl nyitott. Túl csendes. Mindent gyűlölök itt. A szicíliai éjszaka meleg, fülledt és nehéz.  Mégis fázom. Mezítláb állok a vendégszoba ajtajában ahová Christian hozott és csak keresem fejben a kiutat. Az ajtót magamra zártam. Egyedül akarok lenni. Elképzelni sem tudom, mi lesz ennek a vége. Azt hiszem nem is merem magam elé képzelni. Gian és a gyerekek, annyira távolinak tűnnek már. Pedig Gian csak tegnap reggel hagyott el, a fiaim pedig aznap este indultak útnak Alberto és Blaise védelme alatt. A zár egyszer csak kattan és a kulcs elfordul. Nem ijedek meg, valahogy számítottam is rá, hogy a magány olyan luxus itt amiben nem lehet majd részem. Christian lép be, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. - Bezárhatod. - utal az ajtóra. - De felesleges. - mondja nyugodtan. Nem mozdulok. - Félsz? - kérdezi lágyan. - Igen. - bólintok. - De nem tőled. - teszem hozzá gyorsan, nehogy elbízza magát. Ez tetszik neki. Látom rajta. A szája sarkában megjelenik egy félmosoly, amitől mindig is tudtam, hogy veszélyes ember. - Az első éjszaka a legnehezebb. Aztán majd hozzászoksz. - közeledni kezd felém, én pedig hátrálok. - Mihez? - kérdezem halkan, miközben hátam a falhoz simul. Nem tudok tőle messzebb kerülni. Most mégis túl kicsinek hat ez a rohadt szoba. Megáll előttem. Nem ér hozzám, de érzem őt. Túl közel van és ezt ő is tudja. - Hozzám. - már szinte vigyorog az arcomba. A mellkasom megfeszül. Gian jut eszembe. A neve, az arcának emléke végig ott lüktet bennem. Bárcsak megmentene, bárcsak tudná hogy itt vagyok. Bárcsak soha ne hagyott volna el. A gondolataim fájnak ezért elhessegetem őket. - Nem leszek a tiéd. - alig találom a hangom. - Szerintem már az vagy. - végignéz rajtam. A szemei csillognak. Érzem hogy még visszafogja magát, de nem tudom meddig. - Nem hiszem. - csóválom meg a fejem, nem vagyok hajlandó feladni önmagam, az érzéseim, a hitem. Nem törhetek meg. - Neked nem is kell elhinned. Csak neki. - utal a férjemre. - Még ma este megtudja hogy velem vagy kedvesem. - közli könnyedén. - Hogyan? - már szinte alig kapok levegőt. Fuldoklom. - El fogod neki mondani. - megkerül és mögém lép. - Felhívod. Elmondod neki hogy már velem vagy és hogy el akarsz válni. - egyik keze a csípőmre simul, míg ajkai a fülemet súrolják. - Ez az elképzelésed már most hiába való. Gian tegnap reggel óta nem veszi fel nekem a telefont. - mondom az igazságot. Legalább ezerszer hívtam, egyszer sem értem el őt. - Ezért fogod az én telefonomon hívni. Tudja a telefonszámomat. Bizonyára nagy meglepetés éri majd amikor te szólalsz meg. - felnevet. Látszik hogy örömére szolgál ha Gian szenved. - Én ezt...nem akarom. - ellépnék tőle de teljes karjával öleli át a derekam és magához szorít. Hátam a mellkasához simul. Próbálom magam kiszabadítani, de az erőm eltörpül az övével szemben. - Nem számít te mit akarsz. Mindenről én döntök. Arról is hogy mikor leszel először igazán az enyém. Már nagyon várom. - hirtelen maga felé fordít és a szemembe néz. - Ne aggódj galambom. Ma este nem. Még nem. - közel hajol, túl közel. - Ma Giant kell felhívnod. - arcon csókol majd a kezembe nyomja a telefonját. - Magadra hagylak drágám. De ne felejtsd el amit mondtam neked. Egy rossz lépés, egy rossz szó és soha többet nem látod a fiaidat....élve. - a tekintete és a hangja is fenyegető és tudom, komolyan beszél. - Nem lett volna szabad felhívnom téged. - könnyes szemekkel nézek rá. - Jaj, ne erőlködj Elena. Ez a hiszti, sírás és önsajnálat, nálam süket fülekre talál. - jegyzi meg majd magamra hagy. Egyedül maradok. Leülök az ágy szélére. A kezem ökölbe szorul, amire le is pillantok. A gyűrűm nincs az ujjamon, mégis érzem a helyét, érzem mindazt amit jelent. Azt hogy én Giané vagyok, csak az övé. Ez egy soha el nem múló szerelem.....