~ Elena Avena Pedersoli Salvatore ~
A sötétség lassan enged el. Nem hirtelen, nem kegyesen. Inkább úgy mint
amikor a víz alól emelkedik fel az ember: először csak a nyomás
csökken, aztán fájni kezd a tüdő, végül jön a levegő. A szemhéjaim
nehezek. Amikor kinyitom, fehérséget látok. Nem a szoba sötétjét, nem
Christian árnyát, hanem steril fényt, idegen tisztaságot. Azonnal rám
tör a felismerés, egy kórházi szobában vagyok. A szag is elárulja:
fertőtlenítő, gyógyszer, csendes gépek zümmögése. A testem gyenge.
Mintha órákig sírtam volna, pedig nem emlékszem rá. Csak arra, hogy
elfogyott a levegő. Arra, hogy összetörtem mélyen legbelül. - Magához
tért. - hallom egy nő hangját. Nyugodt, tárgyilagos. Talán nővér vagy ő
az orvos. Ahogy oldalra pillantok, látom is őt, mellette pedig
Christiant, akinek az arca feszült. Figyel engem, de nem egy olyan férfi
néz így aki félt egy nőt, hanem aki félti a tulajdonát. - Mi történt? -
szólalok meg halkan. Most még a saját hangom is idegen a fülemnek. -
Kimerültség, sokk, erős érzelmi megterhelés. A teste reagált. És
őszintén szólva sovány is. Sápadt a bőre. - sorolja a doktornő, de
érezhetően csak találgat. - Rendesen étkezik? - kérdezi, mire én csak
megcsóválom a fejem. Nincs értelme hazudni, hiszen látszik rajtam. Azt
azonban nem mondhatom el neki, miért vagyok ilyen állapotban. - Értem.
Vettünk öntől vért, az eredményeket várjuk. Utána többet tudok mondani. -
feláll majd kisétál a szobából, így magamra hagyva Christiannal. -
Megijesztettél. - közelebb lép az ágyamhoz. - Bizonyára megijedtél hogy
az egyetlen fegyver a kezedben, amivel Giannak ártani tudsz, megszűnik
létezni. - utalok ezzel magamra. - Ne butáskodj. - nevet fel. - Nem te
vagy az egyetlen fegyverem ellene. Ezt te is tudod. - mondja gúnyosan és
én tudom hogy a fiaimra célozgat. - Rohadj meg te féreg. - egyenesen a
szemeibe mondom, amit gondolok. - Ejnye! Hát így kell beszélni a
vőlegényeddel? - vigyorog önelégülten, de én erre már nem reagálok. Nem
is akarok és nem is tudok mert a doktornő lép be ismét a szobámba. -
Megvannak az eredmények. - mosolyog vidáman. - Kisbabát vár. - közli a
hírt. De amit mond, nem azonnal talál el. Fel sem fogom először. Mintha
nem is akarnám megérteni. Aztán szép lassan elér hozzám és könnyek
gyűlnek a szemeimben. Egy új élet fejlődik bennem, egy másik szív dobog a
testemben. Felzokogok. A kezem ösztönösen a hasamra csúszik, ami még
lapos. Semmi nem látszik még. De belül....ott van. Christian arca
megváltozik. Meglepetés, számítás, birtoklás villan át rajta. De én már
nem őt látom magam előtt, hanem a férjemet...Giant. A pincét, a
tekintetét, a hangját amikor kimondta, hogy szeret. És azt ahogy én
kimondtam, hogy nem szeretem őt. A saját kezemmel törtem össze a szívét,
miközben az ő vére él bennem. Az ő gyermeke növekszik a testemben.
Istenem! Hogy fogom én ezt túlélni?! Elszakadtunk egymástól, pedig egy
újabb élet fogant a szerelmünkből. Talán egy kislány, akire mind a
ketten vágytunk, egykor, nem is oly régen. A levegő bennem szakad. Nem
öröm ez részemről, nem boldogság. Hanem iszonyú, szent, kegyetlen
felismerés. - Apa leszek! - kiált fel hirtelen Christian, ezzel
kiszakítva a gondolataimból. - Hogy mi? - nézek rá értetlenül. - Édesem,
hát nem csodálatos? - közelebb hajol hozzám, és tudom ez a színjáték
csak a doktornőnek szól. - Magukra hagyom önöket. Sok boldogságot a
babához. - a doktornő mosolyogva távozik és nekem a szavaitól
hányingerem támad. - Ő nem a te gyereked. - felülök és egyenesen
Christian szemeibe mondom a valóságot. - Ő Giané. - teszem hozzá. A
levegő megfagy közöttünk. Christian ajkán lassú mosoly jelenik meg. Nem
öröm, hanem stratégia. - A világ nem így fogja látni. - végig simít a
hajamon. - És a férjed sem fogja tudni. - lehajol hozzám és én kővé
dermedve hallgatom a szavait. - Senki nem tudhatja, most még azt sem
hogy terhes vagy. Még várunk, amíg hihető lesz, hogy tőlem van. Két hete
vagy velem, ennyi idő elteltével senki nem hinné el hogy a gyerek az
enyém. - közli könnyedén. De én csak egyetlen szót hallok ki a
szavaiból. Gyerek....Az én gyerekem és Gian gyereke. Lehunyom a
szemem, kizárom a külvilágot, még Christiant is aki tovább beszél
hozzám, de én már egyetlen szavát sem hallom. Csak Giant látom magam
előtt, azt az estét amikor arról beszélgettünk, hogy mind ketten vágyunk
egy harmadik gyerekre, egy kislányra. Gian azt mondta, reméli olyan
lesz a lányunk mint én. Ismét felzokogok. A férjem mellett akarok lenni,
azt akarom, hogy a családunk újra együtt legyen és boldogan várjuk a
lányunkat. - Elena. - Chrstian emeli meg a hangját és én kinyitom a
szemeimet, ezzel elveszítve a reményekkel teli ábrándomat. - Mi van? -
kiáltok rá. - Holnap elküldjük Gianak a válási papírokat. Két hét múlva
pedig fel fogod hívni. - utasít. - Miért hívjam fel? - remeg meg a
hangom, érzem hogy kegyetlen dologra készül. - Tőled kell megtudnia,
hogy gyermeket vársz tőlem. - Christian vigyorog rám elégedetten. - Nem!
Ezt nem teszem meg. - ellenkezni kezdek azonnal. Képtelen lennék rá,
ismerem magam, ez már túl sok, túl kegyetlen. - De igen. - megragadja a
kezem és felránt az ágyról. - Vagy az új kis kölyköd soha nem ismeri meg
a bátyjait. - fenyeget, az én torkom pedig elszorul még a gondolattól
is hogy a kisfiaimnak baja eshet. - Kegyetlen vagy. - könnyes szemekkel
nézek fel rá. - Tudom. És éppen ezért győzőm le Giant. Már nem kell
sokat várnom. Ha megtudja hogy gyereket vársz, és ha azt hiszi tőlem,
eljön nála a végső törés. Akkor fogom nyíltan megtámadni. Ki tudja?
Talán ezek után saját magával végez, és megkönnyíti a dolgom. - nevet.
Tudja, hogy jelenleg ő van előnyben. - A férjem a leggyengébb napjain is
erősebb mint te. - szólok vissza neki. - Hát nem érted Elena? Tönkre
tettem őt. Hála neked, ő már egy semmi. - Christian magához von. - Nem
lehetek neked elég hálás. - lehajol és erőszakosan csókol meg. - Engedj!
- lököm el magamtól de visszahúz. - Még ma este az enyém leszel. - újra
megcsókol én viszont megfeszülök. - Terhes vagyok. Nem érhetsz hozzám. -
ellenkezek továbbra is. - Csss! Engem nem zavar. - újra ajkaim után kap
és vadul csókolni kezd, kezeim a mellkasára simítom és minden erőmmel
azon vagyok hogy eltoljam magamtól, de ő erősen tart engem. Az erőm
eltörpül az övé mellett. A nyelve utat tör magának a számban és én
tudom, érzem, hogy végem van. Christian azt gondolja, mindent megtehet
mert nyeregben van. - Gyere. - elszakad tőlem. - Menjünk haza. -
megfogja a kezem és maga után húz. - Ha jó kislány leszel és ma este
engedelmeskedsz, akkor holnap láthatod a fiaidat. - ígéri, én viszont,
nem vagyok benne biztos, hogy képes leszek megtenni amit kér, de tudom,
hogy mi a tét és próbálok kitartani...A kérdés az, hogy meddig vagyok
képes elmenni....


.png)
Hali
VálaszTörlésMiért van egyre jobban olyan érzésem, hogy ennek a blognak nem lesz happy end befejezése?! Kezd a történet egyre szívfacsaróbb lenni. Az elmúlt kb tíz részt már így is végig bőgtem, ahogy most ezt is. Elena és Gian álma válik valóra azzal hogy úton van a harmadik gyermekük, mégis közben a poklon mennek keresztül. Elena nagyon elcseszte azzal hogy felhívta Christiant. Gian pedig elcseszte amikor elment a Capoval. Azóta egyre rosszabb dolgok történnek velük. A szívem szakad meg komolyan mondom. Christian meg egy szemét állat. Remélem Gian mindenért bosszút áll rajta. Ezért meg kell bűnhődnie. Nagyon várom a folytatást. Siess a kövi részekkel. Ezer millió pusziii ♛♛♛